RÉSZLETEK

1,1

    A körülmények rendezése másnapra maradt, mert hiszen mégsem öltözhet egy magamfajta leendő iparmágnás akárhogyan. Szükségem lesz egy öltönyre, cipőre, táskára és egy új életre, mert a régi dolgok valahogy megkoptak. Betértem hát az első áruházba a szerencsémet próbára tenni. Gondoltam, megmutatom, hogy kell kis pénzzel gazdálkodni. Vettem is egy kerékpár árán cipőt, egy videó árán öltönyt és egy kisebb CD-lejátszó árán inget. Így aztán felkészülve mindenre, zsebemben a jeggyel, izgalommal eltelve siettem a nagy útra.
– Minden oké? – kérdezte Susan az igyekezetem láttán.
– Igen, csak még odaszólok, hogy tudjon a pontos érkezésemről – jelentettem ki tárcsázás közben.
– Halló – dadogtam tört angollal a mobilba.
– Üdvözlöm, Mr. Kamondy.
– Én csak hívás önt azért, hogy tudni jelezzem az érkezésem, az én indulás mai nap – magyaráztam a helyzetet.

1,2

A repülés hosszadalmas volt, de az út java még előttem állt. Nagyot sóhajtottam, mikor a futószalag a sokadik körben utolsóként hozta elő a csomagomat. Elképzelésem sem volt arról, hogy hogyan kerülök innen Mr. Jacobshoz. Reméltem, ha már idáig eljutottam, itt már nem lehet baj. Felmarkoltam a csomagjaimat, és célba vettem a kijáratot. Átmentem két üvegajtón, majd a következő előtt megtorpanva, kinéztem a várakozok közé. Lépésenként közelítve haladtam előre, míg aztán az üvegajtón túl megláttam egy fekete bőrű fiatalembert táblával a kezében, rajta kézírással a nevemet olvastam. Végigmértem, mielőtt felfedtem magam előtte. Rendezett öltözetű, tiszta, kulturált, elegáns úriember benyomását keltette, bár az arca olyan hosszú volt, hogy kis spórolással talán kettő is kijött volna belőle.
– Igen, én vagyok! – kiáltottam rá, de úgy tűnt, nem voltam kellően feltűnő, mert a mondanivalóm meg kellett ismételnem.
– Én vagyok!
– Ó! – mondta némi meglepődéssel, mintha csalódott volna, de aztán hamar beletörődött a helyzetbe, majd kezét nyújtva hozzátette: – Üdvözlöm Afrikában, kérem, jöjjön velem – köszöntött, majd a csomagom után nyúlt.

1,3

Magam sem értem, hogyan lehetséges, de az a reggel más volt, mint annyiszor azelőtt. Aznap úgy aludtam ki magam, mint gyerekkoromban, amikor anyukám egy hosszú hónap után végre átvállalta a takarítás fáradalmait a szobámban. Az a környezetváltozás. Az a még érintetlen tisztaság elmondhatatlan megkönnyebbülést hozott az ifjú önmagamnak. Azt hiszem, akkor fordult elő velem utoljára, hogy teljesen mozdulatlanul töltsek el egy éjszakát. A lepedő, a párna és a terítő ugyanabban a helyzetben volt, ahogyan közéjük bújtam. Persze lássuk be, ez az egész túl szép ahhoz, hogy örökké tartson. Az órámra néztem, és rá kellett jönnöm, hogy már csak pár percem van Mr. Jacobs érkezéséig. Felpattantam, hátha sikerül újra embert faragnom magamból. Borotválkozás, fogmosás, tiszta ruha, és már ki is cserélődtem. Bár a tükörbe nézve a különbség nem tűnt áttörőnek, de úgy gondoltam, a célnak mégis megfelel.
– Kopp-kopp! – jelezte az ajtó, hogy máris vége a magányomnak.
– Tessék jönni be – mondtam, miközben nyitottam az ajtót.

Utánvétellel a távolság sem akadály  . Nem menekülsz című könyv Christian Kamondy munkásságából